Úgy érzed, hogy semmit nem tudsz gyermekedről? Akárhogy is próbálsz hozzáférni a lelkéhez, nem nyílik meg? Érzed, hogy szorong, és nem tudsz neki segíteni? Ha Te is hasonló problémával küzdesz, akkor figyelj, mert van kiút!

Mennyit hallod azt, hogy milyen problémásak a gyerekek? Mennyi panaszt hallasz a hisztisekről, a kezelhetetlenekről? Akikkel pont az a baj, hogy megnyilvánulnak, hogy túl hangosan, túl sokszor, túl erősen adják a világ tudtára, hogy mit akarnak?

Mit nem adnál azért, ha inkább ezzel kellene küzdened? Arra gondolsz, hogy még ez is könnyebb lenne, mint a totális bizonytalanság… Mert a Te gyermeked milyen? Szótlan, csendes, vagy szorongó, introvertált?

Igazából fogalmad sincs, mert azt érzed, hogy – mivel nem nyilvánul meg, nem enged magához közel – szinte nem is ismered.

Rengeteg anyuka szenved ettől, bár róluk kevesebbet hallunk, hiszen maga a probléma is csendesebb, intimebb, láthatatlanabb… Lehet, hogy Te is olyan édesanya vagy, akinek életében rengeteg konfliktus okozója az, hogy nem látsz bele gyermeked lelkivilágába és nem tudsz érdemben reflektálni rá.

Így egy bizonyos fokú távolságot élhetsz meg, mintha nem lenne elég szeretetteljes a kapcsolat kettőtök között, mintha nem ismernétek igazán egymást.

Úgy érzed, hogy nem bízik meg benned a gyermeked, mintha nem tisztelne meg Téged a bizalmával, hogy bármit elmondhasson neked. Szenvedsz attól, hogy nem olyannak éled meg az anyaságot vele, ahogyan azt elképzelted és tudod, hogy mindez sokkal jobb is lehetne, de nem tudod, hogyan változtass. Az ösztöneidre hallgattál – mégsem hozott eredményt…

Mit is tesz ösztönből a legtöbb édesanya?

Példamutatással próbál változtatni a helyzeten.

• Alapvetés, hogy mi magunk is mutassuk azt a magatartást gyermekünk felé, amit elvárunk tőle is. Így ha az anyát bármi frusztráció vagy valamilyen jó dolog éri, akkor élje meg gyermeke előtt a bánatot vagy az örömöt, kommunikáljon róla és nevezze nevén az érzelmeit – pont úgy, ahogyan azt a gyermekétől is elvárja.
• Ha azt szeretné, hogy kommunikatívabb legyen gyermeke, azaz mesélje el, hogy pl. az óvodában mi történt vele, akkor ebben is mutasson példást: meséljen ő is a napjáról, az őt ért hatásokról. Ám nagyon figyeljen arra, hogy gyermeke nem véletlen nem nyilvánul meg szóban, így figyelni kell arra, hogy „ne uralja le” gyermekét, hanem figyelje olyan értőn, hogy észrevegye akár azt is, ha majdnem mond valamit… Ha ezeket a csírákat figyelmetlenségből, vagy érzéketlenségből elfojtjuk, még nagyobb hátrányra tehetünk szert…
• Ha a befelé fordulás tárgya az, hogy a gyermek az őt ért negatív dolgokat, feszültségeket, frusztrációkat tartja magában, ezekben is példát tud mutatni az anya: ha őt éri frusztráció, akkor ő is meséljen erről a gyermekének, ossza meg vele ezt, magyarázza el az érzelmeit.

Ennek a kommunikációs folyamatnak hosszú időre van szüksége ahhoz, hogy beérjen és valódi, érzékelhető változást hozzon az életetekbe, azaz meg fogja szép lassan hozni a kívánt eredményt, de lehet, hogy csak hosszú hónapok, vagy inkább évek múlva.

Emellett az idő előrehaladtával a gyermek ahogy nő, folyamatosan változik. Egyik korszakból ki, a másikba be: valamikor közlékenyebbé válik, valamikor újra bezárkózik… ez az irány csak hosszútávon működik, rövidtávon az édesanya nem fog semmilyen változást megtapasztalni, kétségbeesése, illetve a távolság kettejük között pedig csak egyre nő.

Mit tehetsz, hogy mégis tudj segíteni gyermekednek abban, hogy fejlődjön kommunikációja?

Ahhoz, hogy mégis tudjon a gyermek kommunikációja fejlődni, Neked, édesanyjaként át kell lépned azon az akadályon, hogy azt a követelményt támasztod a gyermeked felé, hogy az érzelmeinek, frusztrációjának, boldogságának, bánatának közlésére kizárólag az anyanyelvet használja.

Az anyanyelv használata, – azaz, hogy a gyermek megtanul 5-10-100 szót, és tudja, hogy kukorékol a kakas, hogy ugat a kutya, vagy meg tudja a gyümölcsök, színek neveit nevezni stb.- még nem jelenti azt, hogy az érzelmeit is néven tudja nevezni, akármennyire is kézenfekvőnek gondoljuk ezt.

A gyermek azonban folyamatosan kommunikál, már az anyaméhben is ezt tette, majd mikor megszületett, babaként is ki tudta magát fejezni a sajátos nyelvezetén. Akkor még nem vártuk el tőle, hogy körmondatokban beszéljen – ezért mi voltunk rákényszerülve, hogy megértsük az ő nyelvezetét.

Alapvetőnek kellene lennie, hogy mi is legalább annyi erőfeszítést tegyünk arra nézve, hogy az ő önkifejeződését megtaláljuk, és megértsük, mint amit mi várunk el viszont tőle: azaz, hogy megtanulja a mi elsődleges kommunikációnkat, az anyanyelvet.

Emlékezz: ő eddig is kommunikált folyamatosan!

Kommunikáció számára az energia, a mozgás, különböző hangadások, a sírásának különböző fokozatai, a mimikával való játék, és még csak az elsődlegeseket soroltam…

És kommunikál most is – szótlanságával, zárkózottságával. És Te pontosan érzed (hiszen ez nyomaszt Téged a legjobban), hogy mennyi felgyülemlett érzés, inger, feldolgozásra váró tapasztalat feszíti őt belülről – csak nem képes szavakba önteni.

Az, hogy mi megtanítjuk neki a szavainkat, abból nem következik szükségszerűen az, hogy gyermekünk fogja is használni azokat, hogy a sajátjának fogja érezni, ami tökéletesen lefedi a gondolatait, érzéseit.

A szavak nem tökéletesek. Az érzéseket csak körülírni tudjuk vele, legtöbbször csak sután, esetlegesen. A szóbeli kommunikáció sokszor olyan, mint egy fércmunka – Te is tudod. Főleg olyankor éljük meg ezt, amikor mi, felnőttek sem találjuk a megfelelő pillanatban a pont odaillő szavakat. Mennyi bánatot és félreértést okozunk mi magunk is szavainkkal, mi, akik gyermekünk tanítómesterei vagyunk…

Mit tegyünk hát? Hogyan segíthetünk nekik?

A visszahúzódó gyermekek fő problémája általában az, hogy nem találta meg a megfelelő kommunikációs csatornáját, amin keresztül megnyilatkozhat.

Egy gyermek esetében a kommunikációs csatorna rengeteg területen fellelhető, bármilyen alkotó, önkifejező, vagy akár művészeti terület is lehet, amelyben tevékenyen és aktívan részt tud venni.

Ha a gyermek előtt felvonultatjuk a teljes repertoárt, megfigyelhetjük, hogy mi az, amin keresztül kibontakozik. Amint rátalálunk a gyermek kommunikációs csatornájára, akkor azt ő ugyan úgy fogja használni, mint mi a nyelvet.

Ettől még nem fog velünk szavakon keresztül közlékenyebb lenni, ellenben el tudja kezdeni kidolgozni magából a benne felgyülemlett élményeket, feszültségeket, örömöket, vágyakat.

Ha az édesanya megtanulja, hogy hogyan tud kapcsolódni a gyermeke választott önkifejezési formájához, azaz sajátos kommunikációs csatornájához, akkor első lépésben ezen a csatornán keresztül fognak tudni egymással kapcsolatot kiépíteni és kapcsolatot tartani.

Ezen keresztül fogsz tudni párbeszédet folytatni a gyermekeddel.

Neked egy új készséget, vagy képességet kell elsajátítanod?

Pontosan!

De ha ezt nem nyűgnek, hanem egy csodálatos lehetőségnek nézed, ami által Te is fejlődsz, akkor Te is kapsz egy új önkifejezési formát, megismersz egy új önismereti utat, ami által életed gazdagodhat, tudatosságod elmélyülhet és gyermekeddel végre olyan minőségi időt tölthetsz együtt, amelyben gátlások nélkül kommunikálhattok egymással.

Ígyhát a befelé forduló gyermekek számára:

· az első legfontosabb lépés, hogy felfedezzük az ő kommunikációs csatornáját,

· másodsorban pedig az, hogy megtanuljuk,

· harmadsorban pedig párbeszédes jelleggel használjuk mi is azt a problémák feltárására, a vágyak kifejezésére,

· 4. lépésben pedig ezt a már jól bevált nyelvezetet el lehet kezdeni integrálni a valós, szavakon keresztüli kommunikáció felé.

A gyermekben közben óriási változások indulnak be:

· egyrészt már a feszültségét sikeresen oldani tudja, és nem feszíti belül a rengeteg felgyűlt élményanyag

· másrészt sikeresen tud kommunikálni Veled egy ilyen közös játékon keresztül,

· nagyobb bizalommal fordul Hozzád, közelebb enged magához,

· és ezáltal befogadóbb lesz azokra a tanításokra is, amiket Te próbálsz a gyermeknek megtanítani, azaz a szavakkal való kommunikációra.

Itt is az első lépést Neked, édesanyának kell megtenned gyermeked felé, mert ő ottmaradt valahol, egy másik világban, egy sajátos mesevilágban. Neked kell odamenned hozzá, leguggolni mellé, játszanod kell vele, és segítő kezet kell nyújtanod felé, hogy onnan együtt tudjatok elsétálni arra az útra, amelyet Te mutatsz neki – a szavak mezejére.